A hírek igen fontos részét képezik a mindennapjainknak, különösen akkor, ha azok a személyes életterünket, mindennapjainkat is érintik.
Ráadásul szerencsések vagyunk, mert egy olyan korban élhetünk, amikor nem kell az értesülésekre heteket, hónapokat várni, mint korábban!
Minden történésről, fejleményről, eseményről szinte azonnal hírt kaphatunk, ha a megfelelő helyen keressük.
Mi több, még azt is megválogathatjuk, hogy milyen nézőpontból szeretnénk ugyanazokat a híreket elolvasni, meghallgatni, vagy akár idegen nyelven is hozzájuthatunk információkhoz!
Persze a mi oldalunkon nem kell attól tartanod, hogy nyelvtudás nélkül nem fogsz tudni informálódni, hiszen mi csak érthetően, magyarul szolgáltatjuk Neked a híreket Újbudáról, illetve az Újbudát érintő döntésekről, eseményekről.
Azt javasoljuk: ne maradj le az újdonságokról, maradj folyamatosan képben és figyeld az itt megjelenő friss, ropogós híreket!
Ha tágabb értelemben vesszük a dolgot, voltaképpen bármit lehet hírnek nevezni.
Azt is, ha két hétig el lesz terelve a forgalom a közeli utcából, és azt is, hogy egy ismerősünk hozzátartozója jobban lett a betegség után.
Természetesen nem szeretnénk kisebbíteni ez utóbbi példát sem, hiszen ez is fontos értesülés lehet az aggódók számára, azonban ez egy személyes hír, nem olyasmi, ami a közösség életét érinti.
Az előbbi ellenben pont, hogy sokak mindennapjait fogja egy ideig befolyásolni, és aki esetleg nem tudta meg időben, annak komoly bosszúságot okozhat például reggel, amikor a munkába sietne, de dugóba kerül, és magyarázkodhat.
Pedig, ha figyelte volna a megjelenő híreket, akkor indulhatott volna eleve kerülő úton vagy korábban.
Pontosan ezért, a köz és a közösség szolgálatáért szeretnénk mi is mindig friss és hasznos hírekkel szolgálni, hogy Te naprakész maradj, és értesülhess minden változásról, fejlesztésről, netán átmeneti kellemetlenségről.
Egyszerűen összefoglalva: minden olyasmit, ami kötődik Újbudához, és ami érinti az itt élők mindennapi életét akár közvetlenül, akár közvetetten.
Hiszen mi másért is neveznénk magunkat Szeretem Újbudát Egyesületnek, ha ezt nem bizonyítanánk segítő szándékunkat minden hozzánk fordulónak?
Ha tehát érdekel, hogy
akkor feltétlenül érdemes rendszeresen meglátogatnod oldalunkat, és megnézni, milyen híreket tartogat a számodra!
Érdekel, hogy mi minden történik Újbudán, amire érdemes odafigyelni, vagy éppen részt venni rajta?
Netán foglalkoztat, milyen várhatóak a forgalomban, közéletben, mindennapokban?
Ha igen, akkor mindenképpen figyeld oldalunkat rendszeresen, mi pedig igyekszünk minden lényeges történésről hírt adni, hogy Te is, és az összes érdeklődő újbudai polgár folyamatosan képben lehessen!
Tarts velünk, és ne maradj le semmi fontosról!