A középiskolák országos rangsora minden évben szülők és diákok ezreit foglalkoztatja, hisz egyáltalán nem mindegy, hol folytatódnak a tanulmányok a következő években.
Éppen ezért évente készülnek statisztikák a különböző intézmények tanulóinak teljesítményéről, illetve arról, hogy a végzett tanulókat hány százalékban vették fel a felsőoktatásba.
Ezek alapján készült el 2021-ben is a HVG 25-ös listája, melyen az ország legjobb középiskolái vannak rangsorolva az imént felsorolt adatok alapján.
Hangsúlyoznánk: nem csak Budapest, hanem egész Magyarország összes gimnáziuma közül ez az első huszonöt, így nem kis büszkeség Újbuda számára, hogy a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium is felkerült rá!
A Villányi úton található iskola már több mint 110 éves múltra tekint vissza 1912-es alapításával, habár kezdetben nem a jelenlegi helyén működött.
Először a Váli utcai iskolaépületben kapott helyet a Békefi Reming zirci apát által létrehozott intézmény, ám a ciszterciek jóval többet terveztek: templomot, rendházat és iskolát is kívántak építeni.
Sajnos az első világháború kitörése visszavetette a beruházást, és végül 1927. októberében került sor az ünnepélyes alapkőletételre.
A Wälder Gyula építész által tervezett épület 1929-re lett készen, és bár azóta sok bővítésen és korszerűsítésen esett át, az 5 szintes iskola átvészelte a második világháborút és a kommunizmus évtizedeit is.
Közel 900 tanuló tölti itt mindennapjait és sajátítja el a továbbtanuláshoz, későbbi élethez szükséges alapokat, amivel a legnagyobb lélekszámú középiskolák egyike.
Számos híres öregdiákja van az intézménynek, például Romhányi József, Latinovits Zoltán, Cseh Tamás, Wehner Tibor, hogy csak néhányukat említsük.
A nagy múlt mit sem érne, ha nem állna teljesítmény is a Szent Imre Gimnázium mögött, és pontosan ez tükröződik a HVG listáján elfoglalt előkelő helyén.
Hogy pontosak legyünk, a 16. helyezést sikerült 2021-ben elérnie:
Innen is szeretnénk gratulálni a Szent Imre Gimnázium tanárainak és tanulóinak, hiszen amit elértek, az nem kis teljesítmény!
Az iskola Újbuda egyik olyan intézménye, mely az állandóságot és egyben a fejlődést szimbolizálja: még ha maga az épület régi is, az innen kikerülő fiatalok a jövő alakítói lesznek.
Reméljük, hogy a következő években is hasonlóan kiemelkedő helyet fog elfoglalni a rangsorban, és még (legalább) további 110 évig folyik majd benne a magas szintű oktatás.