Örömmel jelentjük, hogy az év elején meghirdetett könyvgyűjtő akciónk hatalmas sikerrel zárult, és ebben óriási szerepetek volt Nektek, lelkes újbudai lakóknak, akik adományaitokkal hozzájárultatok!
Ezért mindenekelőtt köszönet illet Titeket részünkről, illetve a székelyföldi szervezők részéről is, akikhez végül eljuttattuk az összegyűjtött köteteket!
Habár kellett szelektálnunk a beérkezett könyvek között, hiszen ezúttal könyvtárak számára folyt a gyűjtés, tehát csak a jó állapotúakat tudtuk elvinni, az eredmény így is megdöbbentő.
Összesen több mint 2000 kötetet csomagoltunk be és szállítottunk el Székelyföldre kisteherautóval, hiszen ez a mennyiség már bőven 700 kilogramm felett volt.
Természetesen az olvasásban nem a mennyiség, hanem a minőség számít, de így számosítva talán jobban érzékeltethető, mekkora adag jött össze.
Székelyföldi barátaink rettentően örülnek a hozzájuk eljuttatott könyveknek, és így a Ti segítségetekkel már sokkal könnyebb lesz az ott élőknek is az anyanyelvükön olvasnivalóhoz jutniuk.
Kedves barátaink, a Tegyünk Kézdiszékért Tömörülés tagjai kerestek meg minket azzal, hogy segítsünk jó állapotú, magyar nyelvű könyvekkel feltölteni a háromszéki kistelepülések könyvtárait.
A bedobozolt köteteket Szentkatolnára vittük, pontosabban a település új könyvtárába; itt lesznek szétválogatva a könyvek, és innen szállítják majd tovább a többi falusi könyvtárba.
A korábbi szentkatolnai könyvtár nem igazán merítette ki a sokunk által ismert fogalmat, hiszen egy igencsak leromlott állapotú, apró épületben volt található, és maga a gyűjtemény sem volt éppen kifogástalan.
Ugyan azóta új helyre költözött az intézmény, ugyanis megkapta a régóta használaton kívül lévő helyi szeszgyár épületét, azonban a könyvek mennyisége és kondíciója továbbra is hagyott kívánni valót maga után.
A Tömörülés egyik tagja, Csüdör Katalin, aki egyben a Kovászna Megyei Könyvtár szakirányítója is, szívén viseli a környékbeli könyvtárak ügyét, és a polgármestert is ő győzte meg, hogy ez a költözés megvalósulhasson.
A könyvgyűjtés során persze nem csak a mi segítségünkre számíthatott, több helyi könyvkiadót is megkeresett, akik szintén tettek felajánlásokat.
Az összegyűlt mennyiség egyébként nem kizárólag Szentkatolnáé, több környékbeli könyvtár is kap majd belőle.
A gyűjtésre szánt két hónap gyorsan eltelt, de ahogyan írtuk is, az eredmény lenyűgöző lett.
Ezúton is szeretnénk külön köszönetet mondani az Őrmezői Általános Iskolának, amiért náluk rendezhettük be a gyűjtőpontot, és amiért rendelkezésünkre bocsájtottak egy egész helyiséget a tároláshoz!
Az iskola könyvtárosa, és természetesen a gyerekek is rengeteget segítettek nekünk egyrészt a pakolásban, másrészt a saját felajánlásaikkal.
De több másik újbudai iskola is beszállt az akcióba, nagyon sok szép könyv került általuk a gyűjtésbe, őket is, és mindenki mást is hála illet, aki hozzájárult!
Végül április 20-án, csütörtökön indultunk el Székelyföldre a könyvszállítmánnyal, és 21-én, pénteken adtuk át Szentkatolna polgármesterének, könyvtárosának, és a Tegyünk Kézdiszékért Tömörülés megjelent tagjainak.
Mondanunk sem kell, nagyon örültek a „vérfrissítésnek”, hiszen igyekeznek ismét népszerűvé tenni az olvasást az ott élők körében.
Szentkatolna mellett volt szerencsénk egy másik környékbeli könyvtárat is meglátogatni, ami Zágon településen található, és már jellegéből adódóan is igen érdekes.
Egy régi kastélyban, nevezetesen a Mikes-Szentkereszty kúriában kapott helyet a gyűjtemény, pontosabban annak egyik termében.
Ez a csodálatosan felújított és rendben tartott, 17. századi eredetű épület egyébként négy emlékszobának is otthont ad: Mikes Kelemenének, Csutak Vilmosénak, Domokos Gézáénak és Kiss Manyiénak.
Mindhárom jeles személy erősen kötődik a településhez, a velük kapcsolatos emlékeket tekinthetjük meg itt.
Az itteni könyvállomány ugyan jobb állapotú, mint a szentkatolnai, de már gondolkodnak rajta, hogy önálló épületbe költöztessék, ugyanis kezdi kinőni a jelenlegi helyét.
Ha valaki a környéken jár, mindenképpen javasoljuk, hogy látogasson el ide, és nézze meg a Mikes-Szentkereszty kúriát, valamint a közelben lévő Mikes kertet is, ahol két, több mint 300 éves tölgyfa áll!
Személyes tapasztalatból mondjuk, érdemes rászánni pár órát.
Habár a könyvgyűjtést úgy hirdettük meg, hogy inkább újabb (2005. utáni kiadású), és főként könnyebb olvasmányokat (szórakoztató irodalom, regény, stb.) gyűjtünk, szépirodalom és a megjelölt kornál régebbi, de szép állapotú könyv is érkezett hozzánk szép számmal, ám ezeket most nem vittük el.
Kárba azonban semmiképp nem vész, amit adományoztatok, hiszen a Tegyünk Kézdiszékért Tömörülés tagjai jelezték, hogy ezekre is lenne igény, így valószínű, hogy egy újabb fuvart fogunk szervezni, ami elszállítja a fennmaradó mennyiséget.
Ez alkalommal sajnos mi magunk már nem fogjuk tudni elkísérni a szállítmányt, de biztosra vesszük, hogy minden kiadványnak nagyon fognak örülni, és mindegyik meg fogja találni a maga megbecsült helyét az egyik székelyföldi könyvtárban.
Nagyon fontos, hogy az ott élőknek legyen lehetőségük az anyanyelvükön olvasnivalóhoz jutniuk, mert ezzel is hozzájárulhatunk a magyar kultúra és anyanyelvünk megőrződéséhez egy olyan országban, ami nem kifejezetten segíti mindezt.
Az olvasás öröm és élvezet, megérdemel hát minden támogatást!