Cikksorozatunk első részében Felvidékre invitálunk, hogy megismerd velünk szlovákiai testvértelepülésünket, Nádszeget.
Nádszeg viszonylag közel helyezkedik el a határhoz, 22 kilométerre található Galántától déli irányban, így ha Komárom vagy Győr környékén jársz, érdemes tenni ide egy kis kitérőt.
Ez a község egyike azoknak a többségében magyarok lakta településeknek, ahol ma is éppúgy őrzik a helyiek identitásukat, mint akár 100 évvel ezelőtt.
Ehhez hozzájárul Kacz Éva polgármesterasszony kitartó munkája is, aki hosszú évek óta mindent megtesz települése virágzásáért – nem véletlen, hogy 2022-ben is elsöprő többséggel újraválasztották.
Közel 3900 lakosából több mint 3300 magyar, tehát nem kell attól tartanod, hogy nem értesz szót senkivel, vagy barátságtalanok lennének veled.
Nádszeg éppen olyan, mintha egy átlagos észak-magyarországi településen járnál, éppúgy otthon érezheted magad, mint bárhol idehaza.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem is érdemes legalább egyszer meglátogatnod, sőt, nagyon is javasoljuk, hiszen testvértelepülésünkként szoros a kapcsolat Újbudával, ami jelen esetben nem csak üres szavak és gesztusok formájában nyilvánul meg, hanem adott esetben nagyon is valós segítségként.
Nádszeg, ellentétben sok hazai és határon túli településsel, nem olyan ősi, hiszen „csak” 400 éves múltra tekinthet vissza.
Thurzó Szaniszló nádor 1608-ban alapította a falut, legelőször „Nagy Szegh” néven említik, és a település gyors fejlődésnek indult ezt követően.
30 évvel később már 400 lakosa volt, azonban a török hódítás alatt többször is támadás érte, az itt élők száma megfogyatkozott.
A kuruc időkben tovább csökkent a népessége, a 18. század elején 60-nál is kevesebb felnőtt élt itt, azonban ez hamarosan megfordult, és az 1785-ös népszámláláskor már majdnem 1800 állandó lakót jegyeztek fel.
Az első bécsi döntés nyomán Nádszeg 1938. és 1945. között ismét Magyarországhoz került, azonban a vesztes háborút követően itt is megkezdődött a magyarok sanyargatása – 42 helyi férfit ítéltek közmunkára, egyvalakit lelőttek, egyet pedig megsebesítettek.
1946-ban innen is elkezdték a magukat magyarnak vallók deportálását, de szerencsére, mint azt láthatjuk, az erőszakos népességcsere nem járt sikerrel.
Nádszeg nem egy kifejezetten nagy település, viszont nagyon kellemes és barátságos atmoszférával bír, ideális úti cél lehet egy kis családi kiránduláshoz, kikapcsolódáshoz.
Ha ott jársz, mindenképpen érdemes megtekinteni
Ezen kívül a községben minden évben augusztus 20-án tartják a búcsút, mivel a templomot Szent István király tiszteletére szentelték.
Ilyenkor kétnapos kis fesztivált rendez a település zenei és kulturális programokkal, vurslival – érdemes megfontolni, hogy Budapest helyett itt ünnepeld nemzeti ünnepünket egyszer.
Külön azért is javasoljuk Nádszeg meglátogatását, mert e testvértelepülésünkkel különösen szoros a kötelék, még egy újbudai kötődésű „látványosságot” is megtekinthetsz!
Az általános iskola előtt álló haranglábat egy helyi ácsmester készítette adományként kapott fából, de harangjuk nem volt hozzá, épp gyűjtést akartak rendezni, hogy csináltathassanak egyet.
Ez remek alkalom volt a segítségnyújtásra, ezért kezdeményezésünkre Újbuda önkormányzata megfinanszírozta az iskolának a kis harangot, melyet egy környékbeli harangöntő mester készített el, és amelyet végül az iskola évnyitóján adott át Bába Szilvia képviselő asszony ünnepélyes keretek között az újbudai lakók nevében, 2022-ben.
Ha el szeretnél jutni Nádszegre, az M1-es autópályáról Tatabánya után hajts le Vértesszőlős felé, majd az 1-es úton tovább haladva Komáromnál kelj át Szlovákiába!
Itt a 63-as utat kövesd, majd Lakszakállasnál (Sokolce) térj át az 561-es útra, és hamarosan ott is leszel!
Budapestről forgalomtól függően 2-3 óra alatt oda lehet érni, tehát akár egyetlen egésznapos kirándulást is érdemes lehet tervezni.