Ahogy a felvezető cikkben már írtuk, több környező ország egykor Magyarországhoz tartozó területein vannak települések, melyekkel testvértelepülési viszonyt ápolunk.
Legyen szó keletről, északról vagy délről, mindig jó, ha az embert barátok veszik körül.
Éppen ezért cikksorozatunk aktuális epizódjában az ukrajnai Kárpátaljára, Benére kalauzolunk el, ahová egyszer akár Neked is érdemes lesz ellátogatnod, ha alkalmad nyílik rá!
Kárpátalja sajnos a kevésbé népszerű, illetve kevesebbek által felkeresett határon túli terület, a legtöbben inkább Erdélyt, Felvidéket vagy Délvidéket választják.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy itt ne lenne bőven felfedeznivaló, illetve ne érezhetnénk magunkat ugyanolyan jól!
Bene a legutóbbi (2010-es) adatok szerint 95%-ban magyarok lakta település, 1430 lakójából 1370-en vallják magukat magyarnak, tehát a legkevésbé sem kell attól tartania bárkinek is, hogy nem értene szót a helyiekkel.
Nagyon közel található a magyar határhoz, két irányból is remekül megközelíthető, tehát ha valami, akkor az elszigeteltség biztosan nem lehet visszatartó tényező!
Bene egy ősi, az Árpád-korig visszanyúló múlttal rendelkező település, mely hosszan elnyúlva, a Borzsa folyóra merőlegesen fekszik.
Első írásos említése 1269-ből, egy IV. Béla király által kiadott oklevélből származik, 1333-ban pedig már a pápai tizedjegyzékben is szerepel, mint adófizető.
Állítólag itt állt a Templomos Lovagrend egyik rendháza, amely a folyón való átkelést felügyelte.
A korai újkorban kissé hányattatott volt a település sorsa, a 16. század közepén a tatárok, a 17. század közepén pedig a lengyelek dúlták fel, ám egyik sem volt elegendő ahhoz, hogy eltörölje a föld színéről.
Van még egy érdekessége Benének, ugyanis a szájhagyomány szerint a falu határában gyülekeztek és bontottak zászlót II. Rákóczi Ferenc kurucai.
Napjainkban a beneiek főként mezőgazdaságból, gyümölcstermesztésből élnek, illetve turizmusból, a Magyarországról ide érkező turistacsoportok ellátásából, elszállásolásából.
Ahogy azt valószínűleg már magad is kikövetkeztetted, Bene nem egy zajos nagyváros, hanem egy csendes falu, és talán pont ez teszi olyan vonzóvá.
Ha nyugodt körülmények között szeretnél kikapcsolódni, pihenni, netán egy jó kiindulási pontot keresel egy nagy túrához a Kárpátokba, akkor ne is keress tovább!
Persze látnivaló is akad itt, például a település református temploma, ami talán a legkiemelkedőbb mind közül.
A 14. századi templom gótikus stílusban épült, ám a tatár és lengyel dúlásban is megsérült, tetejét többször is ki kellett cserélni, fel kellett újítani; a falait díszítő freskók egyelőre még feltáratlanok.
Rendelkezik a falu egy másik, 1940-ben épült templommal is, melyet a római és görög katolikusok felváltva használnak.
Mindenképpen érdemes még megnézni a hét vezér szoborcsoportját a faluház előtt, melyek Pintér László fafaragó művész alkotásai, valamint az iskola udvarán felállított emlékművet, melyet a II. világháború és a kommunista elnyomás áldozatainak emlékére emeltek.
Továbbá a borkedvelők is megtalálhatják a számításukat a helyi borászatok kínálatában!
Újbuda 1996 óta van szoros kapcsolatban Benével, és több alkalommal is segítséget nyújtott már, többek között az orvosi rendelő, az óvoda és a bölcsőde felújításához, a faluház kialakításához.
2015-ben mintegy négymillió forint támogatást küldött az önkormányzat az óvoda mosdóinak teljes körű felújításához; a benei és az újbudai kisgyerekek szervezett program keretében minden évben együtt nyaralnak a Balatonnál vagy Soltvadkerten.
Emellett a háború kitörése óta már több alkalommal juttattunk el segélyszállítmányt az ott élőknek.
Benét a legegyszerűbben a tiszabecsi határátkelőn keresztül tudod megközelíteni: Ukrajnába átlépve Tiszaújlakon keresztül az M23-as úton körülbelül 10 perc, és ott is vagy.
A bátrabbak vonattal is megpróbálhatnak odajutni, a két települést vasútvonal köti össze.
Keresd hát fel Te is egyszer Benét akár családdal, akár barátokkal, vagy ha úgy szeretsz kirándulni, akkor egyedül!