Megújulhat a Kelenföldi Városközpont? Láttunk már példát hasonlóra!

Megújulhat a Kelenföldi Városközpont? Láttunk már példát hasonlóra!

Utoljára frissítve - 2023.01.18.

Kelenföld városközpontja, illetve az ott található üzletközpont sokszor szerepelt a hírekben az elmúlt években, ugyanis több lehetséges forgatókönyv is az asztalra került a sorsát illetően.

Abban mindenki egyetért, hogy valamit kezdeni kell az üzletsornak, étteremnek is otthont adó komplexummal, hiszen az állapota mind műszakilag, mind esztétikailag hagy kívánni valót maga után.

Az 1973 és 1979 között, Bada József és Zilahy István tervei alapján épült üzletház felett igencsak eljárt az idő, acélszerkezete erősen korrodálódott, faburkolatai elöregedtek, és úgy összességében inkább kelti afféle szocreál-zárvány benyomását, mintsem egy európai fővárosban található üzletközpontét.

2021-ben aztán felmerült, hogy a Fővárosi és az Újbudai Önkormányzat eladja az ingatlant a környező területtel együtt, gondolván, hogy egy beruházó fel tudná virágoztatni, korszerűbbé tudná tenni.

Csakhogy az ötlet széleskörű felháborodást váltott ki, jogosan, hiszen egy 30 méter magas toronyház igencsak elcsúfítaná a környéket.

Erre született áthidaló megoldás 2022. szeptemberében, azonban más lehetőségeket sem szabad kizárni!

Mi okozta az eredeti konfliktust?

2021. augusztusában született döntés arról, hogy a Kelenföld központjában található üzletháztól szabadulna az újbudai és a fővárosi önkormányzat.

A két testület 80-20%-os arányban osztozik a tulajdonjogon az utóbbi javára, és mivel Újbudán 2017-óta intenzív beépítést lehetővé tévő építési szabályzat van érvényben azon a részen, jogosan kezdtek aggódni a környéken élők: ha valaki megvásárolja, miféle épület-szörnyeteget fog felhúzni a helyére?

Körülbelül 11 300 négyzetméternyi területről van szó, tehát a telek nem kicsi, a beépíthetősége pedig 80%-os, így akár kilencszintes kolosszus felépítése is megvalósítható.

Vagyis az eredeti tervek szerint egyáltalán nem volt kizárható, hogy akár pláza, szálloda vagy irodaház létesüljön, az egyébként részben a metró védett területére eső városrészen, és ennek igen sokan nem örültek.

A civil nyomás megtette a hatását

A civil nyomás megtette a hatását

Az üzletház helyére esetlegesen épülő nagyberuházás gondolata komoly felháborodást váltott ki Újbuda-szerte, hiszen egy ilyen építkezés amellett, hogy akár éveken keresztül is megkeserítheti a környékbeliek életét, Kelenföld jól ismert arcát is örökre átformálná.

Először az önkormányzat nemigen hajlott az együttműködésre, azonban a civilek mindössze egy-két hét leforgása alatt több mint 10 000 tiltakozó aláírást gyűjtöttek össze, ami egészen rendkívüli – ekkora nyomásnak már kénytelen volt engedni a városvezetés.

Végül 2022. szeptemberében Újbuda képviselőtestülete úgy határozott, hogy változtatási tilalmat vezet be a városközpont területére.

Így amellett, hogy az értékesítésre végül nem került sor, van idő a tervek felülvizsgálására, alternatív megoldások kidolgozására.

Nem messze tőlünk találunk jó példát

Abban, hogy miként érdemes kezelni egy ilyen jellegű ingatlanvagyont, Újpalota szolgáltatott egy remek példát, amit itt, Újbudán is követhetnénk.

Ott található ugyanis a szintén ’70-es évekbeli, Spirálház elnevezésű szolgáltatóház, amellyel az évek és az idő szintén nem bántak kegyesen, erősen felújításra szorult.

Azonban az ottani önkormányzat az eladás helyett pályázatot nyújtott be a korszerűsítésre, és így az épület szinte teljes egészében megújulhatott.

Új nyílászárókat kapott, felújították az elektromos hálózatát, az épületgépészetét, hőszigetelést kapott és zöld megoldásokat is alkalmaztak.

Ilyen módon amellett, hogy az üzletek számára is ismét vonzóvá vált a komplexum, új szolgáltatások, köztük önkormányzati feladatokat ellátók is helyet kaptak benne!

Gazdálkodjunk mi is okosan kerületünk ingatlanvagyonával!

Valamilyen szinten érthető gondolatmenet, hogy ami elavult, lepusztult, attól szabadulni próbálunk – ez tárgyak esetén működik, azonban ez az ingatlan ennél jobb sorsra érdemes.

Szerencsére a ledózerolástól és a totális beépítéstől egyelőre megmenekült Kelenföld városközpontja, azonban továbbra is érvényes, hogy egy okos befektetéssel sokkal jobban hasznosítható lenne a meglévő üzletház.

Ha Újpalotának sikerült, nekünk miért ne működhetne a dolog?

Újbudai polgárokként felelősségünk van a kerületünk jellegéért, élhetőségének fenntartásáért, éppen ezért szorgalmazzuk a példaként felhozott fejlesztéshez hasonló ötletek kidolgozását!