Búcsút intettünk a szemetelésnek: vasárnap, azaz április 7-én sikeres szemétszedő akciót tartottunk Tóvárosban.
A környéket bő két óra alatt sikerült megtisztítani, köszönhetően egyesületünk lelkes csapatának és a becsatlakozó felnőttek és gyermekek szorgos munkájának.
Köszönjük a kezdeményezést Bába Szilvia és Junghausz Rajmund önkormányzati képviselőknek!
A szemétszedő akció során megtisztítottuk a tópartot és a közvetlenül mellette lévő füves részt (utóbbit a Kőérberki lakótelepig mindkét oldalon), továbbá a Kékperje utca és a Tóvárosi út zöld részeit is megszabadítottuk a szeméttől.
Ezeken kívül a Kánai út melletti parkolót és a közvetlen mellette fekvő zöldterületet is tisztává varázsolta a szemétszedő csapat.
Ettől beljebb nem mentünk, ugyanis az már magánterület, viszont az a véleményünk, hogy az ott felvert hajléktalan táborral valamit kezdeni kellene lassan az önkormányzatnak.
Őszintén hálásak vagyunk egyesületünk aktivistáinak, továbbá annak a négy felnőttnek és két gyermeknek, akik aktívan részt vettek a Bába Szilvia és Junghausz Rajmund önkormányzati képviselők által támogatott szemétszedésben – ám sajnos egy ilyen akció csupán átmenetileg oldja meg a problémákat.
A szemétszedő csapat rengeteg hulladékot gyűjtött össze az illegális horgászok után, akik gyakran szétdobálják az üdítős palackokat, nejlonzacskókat és a csalitároló dobozaikat.
A tartós változáshoz az szükséges, hogy gyökerében fojtsuk el a problémát, így őszintén reméljük, hogy mindenki hajlandó lesz a jövőben jobban odafigyelni a saját maga által termelt hulladékra és annak megfelelő elhelyezésére.
Ahogy az előzőekben is említettük, a szemetelés problémája csakis úgy szüntethető meg teljesen, hogyha mindannyian felelősséget vállalunk és teszünk a tisztább környezetért.
Örülünk, hogy vannak olyan lakók, akik nem mástól várják a probléma megoldását, hanem tesznek is lakókörnyezetük tisztántartása érdekében – az pedig külön kiemelendő, hogy vannak olyan képviselők is, akik tényleg szívükön viselik a körzetük sorsát és személyesen is részt vesznek annak szépítésében.
Bízunk benne, hogy a jó példán felbuzdulva egyre többen lesznek, akik csatlakoznak majd hasonló kezdeményezésekhez és a hétköznapokban is nagyobb figyelmet fordítanak majd a környezet tisztaságára.
Tisztában vagyunk vele, hogy sajnos nem Tóváros az egyetlen olyan terület, ahol szükség van szemétszedésre, éppen ezért eltökélt szándékunk, hogy a közeljövőben máshol is szervezünk majd ilyen akciókat.
Mivel már érkeztek hozzánk visszajelzések, melyek egyértelműen megerősítették, hogy lenne igény ilyen jellegű összefogásokra, a lakosság bevonásával mielőbb szeretnénk ezeket megvalósítani.
Az érintett területekről és a szemétszedő akciók pontos időpontjáról időben értesítjük majd a környékbelieket.
Köszönjük ismételten minden résztvevőnek az erőfeszítést és a példamutató hozzáállást!