Minden nemzetnek megvannak a maga emlékezetes dátumai, melyekre minden évben emlékezik valamilyen módon – akár örömmel, akár szomorúan.
Nekünk, magyaroknak sajnos az utóbbiból jutott néhány, elég csak az aradi vértanúk kivégzésére (október 6.), vagy az 1956-os forradalom leverésére (november 4.) gondolni.
1920. június 4-e, a trianoni békeszerződés aláírásának napja szintén egy meglehetősen sötét dátum, hazánk történetének egyik legnagyobb tragédiája.
Azt azonban sokan nem tudják, hogy minden évben ugyanezen a napon van a Nemzeti Összetartozás Napja is, ami a Magyar Kormány döntése értelmében 2010-ben került bevezetésre.
E napon megemlékezünk egyrészt a rettenetes békediktátumról, másrészt arról, hogy mennyi magyar rekedt hirtelen az országhatárokon kívül – azon az országén, amely nem sokkal azelőtt még a szülőhazájuk volt.
Mindemellett azt is ünnepeljük, hogy a közös nyelvből és kultúrából még egy ilyen tragédia után is képes a magyarság erőt meríteni nem csak a megújuláshoz, hanem a még előtte álló nehézségek megoldásához is.
Mivel a trianoni békeszerződés kiemelkedően fontos mérföldköve történelmünknek, így az iskolában mindenki találkozik vele, tanul róla.
Éppen ezért nem szeretnénk most történelemórát tartani, csak a teljesség kedvéért vegyük át röviden, mi is vezetett eddig a pontig, és milyen következményekkel járt.
Igaz, hogy az elcsatolt területeken nagy számban éltek más nemzetiségűek, azonban nem elhanyagolható tény, hogy 3,3 millió magyar is az országhatárokon kívül rekedt, mivel az új határok meghúzásakor nem vették méltányosan figyelembe az etnikai összetételt.
Ezt a több, mint 3 millió magyart, valamint az ő leszármazottaikat hívjuk ma határon túli magyaroknak, akik a környező államok minden erőfeszítése ellenére sem voltak hajlandóak feladni nyelvüket, identitásukat, hagyományaikat.
Számuk azóta csökkent, sajnos ma már 2,5 milliónál is kevesebben vannak, hiszen az elmúlt 100 év nem volt kíméletes velük, ráadásul a különböző elnyomó rezsimek, diplomáciai ellentétek miatt a velük való kapcsolattartás is sokszor nehéz, ha nem éppen lehetetlen volt.
Szerencsére ma már a határok nagy része szabadon átjárható, éppen ezért fontos, hogy kihasználjuk a lehetőséget, és a lehető legszorosabbra fűzzük velük a kötelékeket.
Kiemelkedően fontos minden támogatást megadni a határon túli magyaroknak ahhoz, hogy továbbra is képesek legyenek megőrizni a magyarságukat.
Például ezért is vetettük bele magunkat olyan hévvel a nemrégiben sikeresen lezárult legutóbbi könyvgyűjtésbe, mert ezzel is a székelyföldiek magyar nyelvű könyvekhez való hozzájutását segítettük.
A Nemzeti Összetartozás Napja, ha úgy nézzük, nem egy vidám emléknap, hiszen a magyar történelem egyik legnagyobb tragédiájára emlékeztet minket.
Másfelől megközelítve viszont büszkék lehetünk, hiszen ahogy szó volt róla, a határon túli magyarság generációk óta még mindig létezik és kitart, makacsul ragaszkodik identitásához.
Június 4-én rájuk is gondolunk, az őket ért igazságtalanságról is megemlékezünk, hiszen a határokat át lehet ugyan rajzolni, de az emberek szívét és hovatartozását nem lehet erőszakkal megváltoztatni.
Újbudán jelenleg ugyan még nincs Trianon-emlékhely, döntés viszont már született róla, csakhogy a helyszín továbbra sincs kiválasztva (erről egyébként a jövőben tervezünk egy újabb lakossági kérdőívet indítani).
Mi, a Szeretem Újbudát Egyesület tagjai minden évben június 4-én, ha nem is hivatalos programként, de biztosan ellátogatunk a Feneketlen-tó partján, a Hemingway étterem mögött ültetett „Nemzeti Összetartozás fájához”, és lerójuk tiszteletünket.
Ha van kedved, és Te is megemlékeznél az országunkat ért igazságtalan büntetésről, azt javasoljuk, magad is keresd fel, és helyezz el ott virágot, koszorút, vagy egy nemzeti színű szalagot!