A kert, mint az öröm egyik forrása, nagyon régóta része az emberi felfogásnak – elég csak a Bibliából ismert Édenkertre gondolnunk.
Évezredeken át a kert volt az egyik fő élelmiszerforrás, természetesen a szántóföldeken és az állattenyésztésen kívül.
Itt a család megtermelhette magának a zöldségeket és a gyümölcsöket, melyek ízletes és vitaminban dús kiegészítői lettek az étrendnek.
Igen ám, csakhogy egy nagyvárosban nem sokan tehetik meg, hogy kertjük legyen, nem igaz?
A többemeletes házak finoman szólva sem ideális helyszínei a növénynevelésnek, bár sokan próbálkoznak az erkélykertészettel.
Mi hát a megoldás, hogy mégis megoldható legyen a növénytermesztésnek ne csak az élménye, de eredménnyel is járjon a dolog?
Bizony, a jól bevált és népszerű közösségi kert létrehozása!
És pont ezért vágtunk bele 2012-ben Újbuda első ilyen közkertjének a létrehozásába, hiszen meg voltunk győződve róla, hogy kevés hasonló kezdeményezés képes ilyen hatékonyan a közösségépítésre – az azóta eltelt évek és eredmények pedig igazolták mindezt!
Az urbánus környezetben kialakított közösségi kerteknek Európában és Amerikában egyaránt egyre nagyobb a jelentősége, ahogy a lakókban feltámad az igény egy falatnyi természet iránt – jelen esetben szó szerint is.
Ráadásul egy-egy ilyen kis gazdálkodó övezet létesítése rengeteget emel a környék esztétikai értékén is, bár ez már csak a hab a tortán a sok egyéb előny mellett.
Az első ilyen közösségi kert létrehozása is hasonlóképpen történt, hiszen egy régi, elbontott játszótér szomorú maradványainak a helyére került.
Mi tagadás, igen lehangoló látvány a felpúposodott aszfalt, a játékok néhai helye, és egy olyan homokozó, melyet már „csak a kutyák használtak”, vagyis adott volt egy nagyobb terület, melynek egy ideje már semmi haszna nem volt.
Ezzel szemben az igény a kert létrehozására egyre erősödött, ezért döntött úgy az egyesület, hogy belevágunk, és új életet adunk a vidámság néhai színterének, ám ezúttal másképp!
A tereprendezést követően összesen 38 darab emelt ágyást hoztunk létre, ebből 37 a zöldségeké és gyümölcsöké, egy pedig a fűszereké.
Minden ágyás 6 m2 alapterületű, így bőven van lehetősége akár többféleképpen is használni az azt gondozó személynek, családnak – szezonban akár a teljes zöldségfogyasztást is meg lehet így termelni!
Ráadásul a permetezés, vegyszerezés teljes egészében tiltott, csak természetes módszereket lehet alkalmazni a kártevők távoltartására.
Az évek során valódi közösség alakult ki az ágyásokat gondozók között, mi több, egyfajta barátság és bajtársiasság is, hiszen mindig számíthatnak egymásra.
Valaki elutazott nyaralni?
Sebaj, biztosan lesz, aki locsol helyette!
Ne aggódj, a közösségi kert alatt ne egy zárkózott kommunára gondolj, sokkal inkább egy nyitott lehetőségre, ha szívesen megismerkednél vele!
Évente legalább 10 különböző eseményt tartunk, amire minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Ilyenkor alkalmad nyílik
betekintést nyerni a városi gazdálkodásba,
megismerkedni az ágyások gondozóival,
megkóstolni mindazt, amit termesztenek!
Az 5. évfolyamos tanulókat például rendszeresen vendégül látják interaktív oktatásra, mikor a tananyagban a lágyszárú növényekről tanulnak, hogy csak egyet említsünk a sok közül.
De az utcára kinyúló ágról is bárki szedhet magának érett gyümölcsöt, vagy vehet kóstolót a többletterméssel megtöltött ládából.
Szinte minden évben van üresedő ágyás, így ha kedvet kaptál, Neked is van lehetőséged a kertész-közösség tagjává válni!
Viszont pont emiatt is érdemes ellátogatni a programokra és megismerkedni a többiekkel, hiszen ők döntik el, hogy kit fogadnak a soraik közé.
És még ha nem is Rád esik a választás, akkor sem kell búsulnod, hiszen egyrészt legközelebb is megpróbálhatod a dolgot, másrészt vendégként is ugyanúgy kiveheted a részed mind a kerttel kapcsolatos munkákból, mind pedig a fáradság gyümölcseiből!
A szeretemujbudat.hu adatkezelési tájékoztatójában
megtalálható, hogyan gondoskodunk adatai védelméről. Oldalunkon sütiket
(cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása
érdekében. Sütikről bővebben itt.
Kezelje sütibeállításait az alábbiakban:
Az alapvető sütik lehetővé teszik az alapvető funkciókat, és szükségesek a weboldal megfelelő működéséhez.
A statisztikai sütik névtelenül gyűjtenek információkat. Ezek az információk segítenek megérteni, hogyan használják a látogatók a weboldalunkat.
A Google Tag Manager leegyszerűsíti a marketingcímkék kezelését a webhelyén kódmódosítások nélkül.
A marketing sütiket a weboldalak látogatóinak követésére használjuk. A cél az, hogy olyan hirdetéseket jelenítsünk meg, amelyek relevánsak és érdekesek az egyes felhasználók számára.
További információkat a Cookie és a Adatvédelmi tájékoztató szabályzatunkban talál.