Programok

Programok

Ha kialakul egy közösség valahol, például közös egy érdeklődési kör, vagy közeli lakóhely, és az abból fakadó közösen viselt ügyek miatt, ott óhatatlanul igény támad másra is.

Hiszen lehet-e egyáltalán közösségre hivatkozni, ha az emberek egyszerűen csak élnek egymás mellett, de nem vesznek tudomást a másikról, soha nem történik semmi közösségi alapon?

Persze, mindig lesznek passzív lakók is, ez tény, viszont a kitűnő, szórakoztató és hasznos programok közülük is sokakat vonzhatnak, mi több, akár rendszeres résztvevőkké is tehetik!

Éppen ezért igyekszünk egyesületünkkel minél több és minél hasznosabb, élvezetesebb programot szervezni, hiszen mi mással járhatnánk a közösség kedvében, és hogyan másként igyekezhetnénk még összetartóbbá tenni ezt a magot?

Vannak rendszeres, évről évre megrendezett eseményeink, és vannak olyanok is, melyek újak, de a kellő érdeklődés mellett akár állandóvá is válhatnak!

Téged is érdekel, mi mindenben vehetsz részt?

Balaton-átúszás az újbudai csapattal!

Átúszni a Balatont nem kis teljesítmény, és a dolognak igen komoly hagyománya van.

1983-óta szinte minden évben megrendezik, és népszerűsége töretlen a sport- és tömegsport-kedvelők körében.

Rendszerint több ezren vágnak neki az 5,3 km-es távnak, akár egyéniben, akár csapatba szerveződve, de persze a legtöbbek számára ez nem verseny, hanem kikapcsolódás, szórakozási lehetőség.

Mi is megszervezzük az Újbudai Balaton-átúszó csapatot, melybe egyaránt várjuk tapasztalt és kezdő úszók jelentkezését.

Igyekszünk mindig támogatni a csapatot a lehetőségekhez mérten, például az utazás megszervezésével, edzési lehetőség biztosításával, de korábban volt példa egységes úszósapka készíttetésére is!

Téli programok, rendezvények

A nyári sportrendezvényeken kívül is van élet, nem igaz?

Miért hanyagolnánk hát el a hidegebb hónapokat, például a telet, ami szintén számos lehetőséget biztosít a különböző programoknak, megmozdulásoknak?

Bár az időjárás az utóbbi években nem volt kifejezetten kegyes, de a kerületi Hóember és hószobor-építő verseny most is folyamatosan a köztudatban van, és amikor „van hozzá alapanyag”, akkor mindent megteszünk, hogy megtartsuk!

Emellett karácsony környékén minden évben tartunk cipősdoboz akciót is, melyben a családok anonim módon ajándékozhatják meg az őrmezei Kossuth Gyermekotthon lakóit.

Rendszeresen szép számmal érkeznek az adományok, és így a rászoruló gyermekek arcára is boldogságot tudunk csalni az év egyik legszebb ünnepén.

További programok, kezdeményezések, akciók

További programok, kezdeményezések, akciók

A cipősdobozok rendszeres gyűjtése mellett szerveztünk már könyvgyűjtő akciót is, mellyel az adakozók a feleslegesnek ítélt magyar nyelvű könyveiket adhatták oda jótékonysági célra, és amely révén több teherautónyi, busznyi kötetet sikerült összegyűjteni a Sepsiszentgyörgyi könyvtár és iskola számára.

Szívünkön viseljük a határon túli magyar ifjúság sorsát, és ez egy kitűnő alkalom volt, hogy az anyanyelvükön juthassanak hozzá irodalomhoz.

Mindenképpen fontos még megemlíteni a kutyás programokat is, melyeket rendszeresen szervezünk a kerület lakó számára.

Az ilyen eseményeken a kutyások és nem kutyások megismerkedhetnek egymással, megérthetik egymás álláspontját, az érdeklődők többet tudhatnak meg a kutya-gazda viszonyról és az állattartásról, illetve meggyőződhetnek az ebek biztonságosságáról.

És szintén említést érdemel még a padfestő akciónk, melynek keretében a lakosság közreműködésével az őrmezei padok nagy részét újrafestettük a közterület esztétikájának érdekében.

A programok szervezésében rendszeresen számíthatunk a helyi önkormányzati képviselők aktív részvételére.

Figyeld programjainkat, és vegyél részt rajtuk Te is!

Szeretnél aktív tagja lenni az újbudai közösségnek?

Akkor érdemes rendszeresen figyelned programajánlóinkat, melyeken akár Te magad is részt vehetsz, és megtapasztalhatod, milyen jó is együttműködni, közösen időt tölteni másokkal!

Beszámolóinkból pedig megtudhatod, hogyan is zajlottak a korábbi események, és mi mindent sikerült velük elérni!